Észak Trophy Bajnokság
“AZ Észak Magyarországi Off Road Sport Egyesületet azzal a céllal alapítottuk, hogy az Észak Trophy Bajnokság szinvonalát emeljük, egységes keretek közé fogjuk.
2014 évben 9 helyszínen kerül megrendezésre a Bajnokság, a rendezőkkel összefogva egységesítettük a gépátvetélet és az eredmények kiértékelését.
Sok szeretettel várunk mindenkit az Észak Trophy Bajnokság futamaira.”
Forrás: Észak Offroad
Egyesület
Észak-Magyarország Off Road Sport Egyesület
A társadalmi szervezet székhelye: 3671 Borsodnádasd, Vajdavár út 43.
Az egyesület jellege: Sport Egyesület
Elérhetőség: eszakoffroad@gmail.com
Egyesülett célja: az Off Road népszerűsítése, versenyek szervezése, közösségi élet kibontakoztatása, építése, fenntartása. Közös érdekképviselet.
Hivatalos oldal:
VERSENYSZABÁLYZAT
Északi Trophy Bajnokság Szabályzata 2014
Ezen Verseny Szabályzat, a versenyzőkre és verseny járműveikre vonatkozó összes előírást tartalmazza. A bajnokságban részt vehet bárki, aki elfogadja a – versenykiírást – valamint az alábbi – verseny szabályzatot – és megfelel annak előírásainak.
A trophyn mindenki saját felelősségére indul, maga vállal felelősséget az általa benevezett jármű származásáról. A Trophy: terepjáró autók tájékozódási és ügyességi versenye. Az útvonal titkos, a teljesítéséhez szükséges itinert (útvonal leírást) és menetlevelet a rendező a start előtt adja ki a versenyző párosnak. Trophy futamokra, Normál, Open, Profi, Extrém kategóriákban lehet nevezni, az alábbi személyi és műszaki feltételeknek megfelelően.
Személyi feltételek:
Nevezhet bármely személy, akinek nevezését a rendező elfogadja, és a szabályzat feltételeinek megfelel, a sofőrnek az adott járműre érvényes vezetői engedéllyel kell rendelkeznie. l8 éves kor betöltéséig a nevezéshez írásbeli szülői hozzájárulás szükséges. A versenyző páros a nevezéssel elfogadja a verseny szabályzatát.
A rendezőség azonnal kizárja a további versenyből azt a versenyzőt: – aki ittas, drogos állapotban versenyez. – aki az útvonalról letérve, az erdészeti és mezőgazdasági növényi kultúrában kárt tesz. – aki viselkedésével, magatartásával, megnyilvánulásával sérti a sport jó hírnevét. – aki rendezőség tagjára, versenybíróra annak munkájára sportszerűtlen, sértő kijelentést tesz.
Fenti esetekben a befizetett nevezési díj, nem jár vissza.
Általános műszaki feltételek:
A résztvevő gépjárműveknek működő négy kerék hajtással kell rendelkeznie, maximum 2 tengelye lehet, megengedett együttes össztömege nem haladhatja meg a 3000 kg-ot. A karosszéria legyen gondosan kidolgozott, nem lehetnek éles sarkai. A motornak és összes elemének fedettnek kell lennie. Utasfülke és a motor között tűz védfalnak kell lennie. Az üzemanyagtartályt az utastértől tűzvédő falnak kell elválasztani. A gépkocsinak minimum „fél ajtóval” kell rendelkeznie, lökhárítói leszerelhetők, elhagyhatók. A járműnek legalább egy dobból és csőből álló kipufogó rendszerrel kell rendelkeznie. Kizárólag levegővel, vagy versenygázzal töltött gumiabronccsal ellátott járművek indulhatnak. Minimálisan elfogadott mintázat MT. Ikerabroncsok használata Tilos! Hólánc használatát a rendező az eligazításkor engedélyezheti, minden egyéb esetben tilos. A fékrendszer összes alkotó elemének (fékbetét, tárcsa, dob, cső, munkahenger) olyan állapotban kell lennie, hogy funkcióját maradéktalanul el tudja látni. Dob fék tárcsafékre cserélhető. Differenciál zárak használata engedélyezett. A kormánymű és a hozzá kapcsolódó berendezéseknek sérülésmentesnek kell lennie. A gépjármű világító berendezéseinek a közúti közlekedés szabályai szerint kell működnie. Pótfényszórók felszerelése engedélyezett. Áramtalanító: Extrém és profi kategóriában kötelező egyébként ajánlott. Minden ülést biztonsági övvel kell ellátni. A gépjárművet elöl és hátul stabil vonószemmel, kell ellátni. Nyitott autókat minimum egy „B” oszlopból álló bukókerettel kell ellátni.
Minden kategóriában kötelező felszerelések: Vontatókötél, tűzoltó készülék, elsősegély csomag, pótkerék, emelő, kerékkulcs, mobil telefon, elemlámpa, szemetes zsák, favédő heveder, amennyiben bármilyen meghajtású csörlő van az autón.
Bajnoki kategóriák. NORMÁL. OPEN, PROFI, EXTRÉM. gépkönyv kötelező ( ingyenes)
Terepjáró átalakítás általános alkotóelemei:
- 1. Futómű tuning – emelés, szélesítés
- 2. gumiabroncs átmérő növelés a gyári mérettől +3”, DE max 83cm
- 3. utólag beépíthető differenciálzár
- 4. terepszög módosítás karosszéria vágással
- 5. verseny gumiabroncs max 35”, ( eredeti SIMEX, SILVERSTONE, BOGGER )
- 6. motor, váltó, hajtáslánc mástípusú járműből
- 7. beadlock felni, beadlock belső használata
- 8. mechanikus csörlő
- 9. sarokfék
- 10. tengelytáv módosítás
- 11. nem gyári portálhíd beépítés
- 12. szintszabályzás
- 13. összkerék kormányzás
- 14. menetközbeni keréknyomás változtatás
Normál: Gyári – széria közeli állapot, a futóműre a nem típus azonos változtatás nem megengedett, a rugózásnak a gyárinak kell maradnia gyári helyen gyári módon az emelés maximum 10 cm ( ami lehet ívelt rugó +5cm, rugónyolcas +5 cm és nem több!), maximun 33″ 83cm kerékátmérő. A hajtáslánc elemei közül csak a híd cserélhető amennyiben a gyári módon van beépítve, ( pl. L200 híd TOYOTÁBA vagy PAJERÓBA ) és nem szélesebb mint a gyári-a megengedett szélesítés mellett. Verseny abroncs használata ENGEDÉLYEZETT ( SIMEX, SILVERSTONE, BOGGER, traktor ).
Az átalakítások a járművön csak az első 3 tételt lehet elvégezni, a többiből egyet sem, a szélesítés oldalanként 30mm-től több nem lehet.
Kötelező felszerelés: csörlő, MT gumiabroncs, bukósisak a speciálban. Méterszámláló.
Ajánlott felszerelés: bukókeret,
Feladat: könnyebb útvonal, egyszerűen csörlő nélkül teljesíthető speciálok, csörlő használata engedélyezett.
Open: Motor cserélhető, hajtáslánc módosítható. Gépkocsi emelése korlátlan, nyomtáv szélesíthető. Keréktárcsa tetszőleges méretűre változtatható, kerékátmérő maximum 35”. Pót lengéscsillapítók eredeti működési elvben beszerelhetők. Karosszéria nem cserélhető, átalakítható, olyan mértékben hogy eredeti típusa felismerhető legyen.
Az átalakítások első 10 tételéből a járművön 7 tételt lehet elvégezni ( az első három opció + a következő 7 tételből 4) , a többiből egyet sem, mechanikus csörlő speciálban nem használható.
Kötelező felszerelés: Méterszámláló, csörlő, bukósisak, bukókeret minden jármű esetén minimum B oszlopból és két hátsó letámasztással a padlólemezre.
Ajánlott felszerelés: verseny gumi. Négypontos biztonsági öv. Külső védőcső, bukókeret.
Feladat: a kategória a profi útvonalon, a profi speciálokban teljesít egyszerűbb kivitelezéssel, a csörlő használata csak egy-egy kilépőnél, vagy az időjárás miatt ( eső esetén).
Profi: Motor cserélhető, hajtáslánc módosítható. Gépkocsi emelése korlátlan, nyomtáv szélesíthető. Keréktárcsa tetszőleges méretűre változtatható. Pót lengéscsillapítók eredeti működési elvben beszerelhetők. Karosszéria átalakítható, terepszög módosítható.
Az átalakítások első 10 tételéből a járművön 10 tételt lehet elvégezni, a többiből egyet sem.
Kötelező felszerelés: Bukókeret (A, B oszlopból és hátsó letámasztással, illetve x átkötéssel). Négypontos biztonsági öv, keménytető a versenyzők felett. Működő elektromos csörlő, amely teherbírása az autó súlyának minimum a kétszerese. Méterszámláló.
Feladat: a kategória a profi-extrém útvonalon, a profi speciálokban teljesít nem a csörlő használata a cél, tehát nem egy erős függőleges falat kell leküzdeni csörlővel, de bárki használhatja.
Extrém: Ebben a kategóriában indulnak az egyedi építésű, prototípus, csővázas járművek, azon járművek melyek egészükben nem alkotnak gyár által készített egységet, és az összkerék kormányzású, portálhíddal, szintszabályozással szerelt autók. Motor, alváz, karosszéria, erőátvitel tetszőlegesen választható. Az abroncsok átmérője 1200 mm-t szélessége az 500 mm-t nem haladhatja meg.
Kötelező felszerelés: Bukókeret (A, B oszlopból és hátsó letámasztással, illetve x átkötéssel). Négypontos biztonsági öv, fém tető a versenyzők felett. Bármilyen meghajtású csörlő, amely teherbírása az autó súlyának minimum a kétszerese. Méterszámláló. Nehézterep versenygumi.
A rendezőség nem fogadja el annak a versenyzőnek nevezését, aki a személyi vagy a műszaki feltételeknek nem felel meg.
Azok a járművek, melyek olyan kategóriában indulnak melyek a kategória kiírásának nem felelnek meg eredményükért járó pontot és serleg díjat nem kaják meg.
Versenyző feladata start előtt: A kijelölt parkolóhelyek elfoglalása, ahol a vontató gépjárműveket és az utánfutókat kell leállítani. A versenyautóval be kell állni a szervező által kijelölt parkolóba, ahonnan kijönni csak a startkor lehet start sorrendben. A bent tartózkodás ideje alatt szervizelésre itt van lehetőség. Az elkülönített helyen, lévő gépátvételen kell jelentkezni a sofőrnek és a navigátornak a gépjárművel. Itt történik az autó műszaki átvizsgálása, a műszaki átvevő lap kitöltése, ahol az összes felszerelést be kell mutatni. A gépátvétel az első futam utolsó autó indításáig lehetséges. A műszaki átvevő lappal, a kitöltött nevezési lappal és az előnevezési díj befizetését igazoló szelvénnyel a sofőrnek és a
navigátornak a nevezési irodán kell jelentkeznie. A nevezés irodán történik a rajtsorrend sorsolása kategóriánként elkülönítve. Itt kapják meg a résztvevők a kötelező startszám matricát, és a verseny támogatóinak matricáit, melyet az autóra kell ragasztani. Nevezési lapot a nevezési irodán lehet kérni, és itt lehet a helyszíni nevezési díjat is befizetni. Minden versenyzőnek KÖTELEZÕ a rajt előtti technikai eligazításon megjelenni, az ott elhangzó instrukciókat maximálisan betartani.
A trophy menete, értékelése:
A trophy két különálló futamból áll. A futam a starttól a célig tart. A rajt sorrend kiírása a start számok alapján történik, sorsolással.
A verseny sorozatban minden rendező köteles ugyanazt a kiértékelő szoftvert használni.
Rajtoltatás:
Kétpercenként, a nevezéskor megadott startidőkor. Amely versenyző a startidejét lekési,kategóriájában utolsónak indulhat, viszont a futamideje a startidejekor elindul. A kategóriába nevezett de oda a szabályzatnak nem megfelelő autók a kategória utolsó kocsijaként indulhatnak csak el.
Itiner: Olvasható, megfelelő vonalvastagsággal irt, egy sorban egy adat, 10 méteres pontossággal méterben megadva. (Pl. 160 méter = 160, 1km 150 m = 1150)
Szintidő: Maximum10 km/h sebességgel számolható, a rendező az időjárás függvényében a rajt előtt módosíthatja. Szintidőn belüli célba érkezés: O hibapont. Szintidőn túli célba érkezés: minden megkezdett perc 1 hibapont.
A versenyen minimum 5 különböző feladatot kell a szervezőknek biztosítani a feladatok nyitása a startkor, zárása az utolsó autó szintideje + 1 óra. A rendezőnek kötelessége a speciál feladatokhoz technikai mentést (traktor, csörlős terepjáró) biztosítani. Minden nevező köteles megismerni a verseny szabályzatát, ennek szellemében a sportszerű versenyzésre. A vitás kérdések tisztázása végett minden versenybíró köteles magánál tartani 1 példányt a szabályzatból. Minden felmerülő problémát a helyszínen kell tisztázni, utólagos felszólalásokat a rendezőség nem fogad el! Célba érkezettnek tekinthető az a résztvevő, aki a gépjárművével és navigátorával a helyes irányból , saját erőből érkezik a célba és ott a menetlevelét leadja a rendezőnek.
Teleidős verseny: a kp időre történő átváltása: 1 kp 50 perc,1 láncos kp 150 perc.
Célzárás: Az éjszakai futamnak a célzárása a nappali futam startja. A nappali futam célzárása az utolsónak elindult autó szintideje plusz 2 óra. Célzárást a rendezőség a szélsőséges időjárási viszonyok esetén módosíthatja. Célzárás után beérkezők nem értékelhetők a futamban. Az első futam célba érkezésekor a résztvevő megkapja a következő futam indulási idejét. A rendező csak sérülésmentes menetlevelet tud értékelni, utólagos pótlásra nincs lehetőség! A futamok teljes útvonalán a biztonsági öv, használata mozgó autóban kötelező, résztvevők egymásnak segíthetnek. Mozgó autóban, amely versenyző a biztonsági övet nem használja, 1000 hibapont alkalmanként!
Kontrol pont: Az útvonalon a rendező minimum 20×20 cm. méretű nem természetbe illő színű alapon „KP” feliratú, lyukasztóval, bélyegzővel ellátott kontroll pontokat helyez el, azzal a céllal, hogy a versenyző kontrolálni tudja hogy a megfelelő útvonalon halad. Ezeket a kontrollpontokat kell a résztvevőknek megfelelő sorrendben a menetlevélbe bepecsételniük. A KP. Az út szélétől maximum 2 m-re lehet, 0,5 – 2,5 m-es magasság között a menetirány szerinti jobb oldalon, melyet jó útvonalon haladva min. 10 m távolságról észlelni lehet a vezető és navigátori ülésből is. Kontrolpont elhagyása vagy nem sorrendben való bepecsételése, valamint olyan kontrolpont bepecsételése, amely nem a kijelölt útvonalon található 50 hibapont kontrolpontonként.
Áthaladás ellenőrző pont (élő KP): Az útvonalon előre be nem jelentett pontokon versenybíró áll. A bírók feladata a helyes útvonalon való haladás kontrolálása. A kijelölt és egyértelmű nyomvonalon haladó versenyzők a következő KP helyére kapnak pecsétet/aláírást. Azon versenyzők kik nem a megfelelő úton érkeztek igazolást nem kapnak, abban az esetben, sem ha a bírót észlelve megpróbálják hibájukat bármi módon korrigálni, hisz itt nem külön feladat, amit teljesíteni kell. Itinerben nem kell jelölni.
Igazolatlan áthaladás ellenőrző pont 50 hibapont.
A versenyrendező az útvonalon TELJESÍTMÉNY KONTROL PONT (TKP) feladatot jelölhet ki, mely az útvonal része, nem kötelező körbeszalagozni, viszont az itinerben, vagy a feladat kezdetekor a területen jelölni kell. Időkiírás torlódás esetén sincs!
A TKP teljesítését előre kihelyezett „KP” vagy pályabíró igazolhatja. Az autóban található eszközök használata engedélyezett, csörlő minden kategóriában használható. A versenyzők egymásnak segíthetnek ( a traktor nem )! A feladat teljesítése alatt a szintidő nem áll meg. Feladatnak szakaszideje nincs megadva. Feladat értékelése során csak a nem teljesítésért jár hibapont.
A TKP nem teljesítése 300 hibapont.
A rendezőség az útvonalon SPECIÁL( SPEC ) feladatokat jelöl ki, azt az itinerben jelöli. A bejáratánál versenybíró áll. A speciálban egyszerre csak egy autó tartózkodhat.
A speciálban nem áll meg a szintidő, torlódás esetén az időt a speciál bíró írja „KI”, a feladat megkezdésekor „BE”. A speciál 4 szakaszból áll, amelyben 4 kaput kell meghatározott sorrendben, előre menetben leküzdeni úgy, hogy a színnel vagy számmal jelzett kapukaró minimum egyszer, a versenyautó menetirány szerinti bal oldalára essen.
Ha az autó teljes karosszériájával áthalad a startkapun, 800 hibapont, ha az elsőnek teljesített kapu vonalán áthalad 600 hibapont, ha a másodiknak teljesített kapu vonalán áthalad 400 hibapont, ha a harmadiknak teljesített kapu vonalán áthalad 200 hibapont célkapun is, áthalad 0 hibapont. A speciálban a kapu szélesség minimum 2,5 méter.
A speciálban eltölthető idő:
Normál kategóriákban: 10 perc .
OPEN, PROFI kategóriákban: 15 perc.
EXTRÉM kategória: 20 perc.
A speciál szakasznak akkor van vége, amikor az autó teljes terjedelmével áthalad a célkapun, és a navigátor a használt eszközökkel együtt elhagyja a pályát.
Speciál feladat értékelése:
Szakaszidőn belül ’ O ’ hibapont, plusz a teljesítés alatt szerzett hibapontok átszámolva időre. A szakaszidőn belüli nem teljesítés esetén (az idő lejártakor,vagy az időlejárta előtt az eltelt idő+ a hátralévő idő( tehát a spec szintidő, megosztva a teljesített és nem teljesített szakasz idő, ez csak pont egyenlőség esetén érdekes ), és plusz a hátralévő hibapont) a versenyzőt az adott pozícióban kell értékelni (800, 600, 400, 200 hibapont) plusz az addig szerzet hibapontok (szalag, karó, stb.).
Speciál teljesítésének megtagadása 1000 hibapont.
A szakaszt a versenyzők autóban ülve becsatolt övvel és, (vagy az autó mellett a navigátor) sisakkal kezdik.
A navigátor a start előtt kiszállhat, kívülről segítheti a társát. Ha a speciál feladat teljesítése során az autóban ülők a biztonsági övet nem használják, (kivéve, amikor a navigátor kiszáll az autóból) a bukósisakot leveszik vagy kikapcsolják, a bíró leállítja a teljesítést, és az adott ponton értékeli a versenyzőt.
A speciál feladat teljesítése közben külső segítség igénybevétele tilos! Külső segítségnek számit: A versenyző vontatása csörlőzése, ha a kívül álló versenyautót használ a versenyző akasztási pontnak, a segítő motorját le kell állítani, csörlőkampóját akasztási pontnak használni tilos. Tilos a feladatot határoló szalag kézzel érintése, az autó tolása, tilos kézzel tartani, tilos az autóra felállni. A versenyzők irányítása, sofőrt csak a navigátor irányíthatja. Külső segítség igénybevételekor a bíró a feladat teljesítését leállítja és az adott ponton, értékeli a versenyzőt.
Pálya elhagyása:
Amikor a versenyautó a feladat megkezdése után, teljes terjedelmével elhagyja a feladat területét. Ez lehetséges a bejárat és kijárat kapun, a szalag alatt kibújva, versenyző által kinyújtott szalagon áthajtva, illetve szalagszakítás esetén a szalagtartó karók/fák képzeletbeli vonalát átlépve. Amennyiben a versenyautó a szalagot elszakítása nélkül azt bármeddig kitolja, nem számít pályaelhagyásnak. Pályaelhagyásakor a bíró a feladat teljesítését leállítja, az adott ponton értékeli a versenyzőt.
Szalagszakítás 50 hibapont. Szalagszakítás, amikor a feladatok területét határoló szalag bármilyen okból (kidőlő fa, lehulló ág stb.) elszakad!
Kapukaró döntés 50 hibapont. Karódöntésnek számít, ha a karó két pontja érinti a földet. Amennyiben az autó kereke átment a karó talppontján, valamint ha az autó egyik kereke a karó egyik, míg a másik a másik oldalán haladt (áthajtás a karón), a karó helyzetétől függetlenül karódöntésnek számít.
Csörlőzés: A verseny teljes ideje alatt csörlőzés kizárólag favédő hevederrel engedélyezett. Favédő heveder nélkül a rendező nem engedélyezi a csörlő használatát!
Csörlő használata Normál, Open, Profi és Extrém kategóriában használható 50 hibapontért akasztásonként.
Egy akasztásnak minősül a csörlőkötél végének rögzítése a leakasztásáig. Fordítócsigával megkezdett csörlőzés egy kötésnek minősül. Fordítócsiga bekötése új kötésnek minősül. Bármely esetben, ha a fordítócsigát, vagy más eszközt irányváltoztatásra használja, az külön kötésnek számít, második csörlő használata a korábban használatban lévő kötélre ,vagy kötési pontra is új kötésnek minősül. Hólánc használata a feladatok teljesítésekor (ha engedélyezett): 100 hibapont feladatonként. Egyéb segédeszközök használata (pl. emelő, kézi csörlő, homokrács) 50 hibapont használatonként. Extrém kategória mindent használhat ami a járműben van. Egyéb segédeszközök használatakor sem engedhető meg hogy fára favédő heveder nélkül bármilyen eszközt, amely sérülést okozhat a fán, akasszanak, tekerjenek, kössenek!
Időkiírás, torlódás esetén: A speciál szakaszhoz érkező második versenyző idejét a pályabíró kiírja, menetlevelét elveszi, majd érkezési sorrendben szólítja a versenyzőket. Amelyik versenyző a feladat teljesítését a bíró felszólítása után 3 perccel nem kezdi meg annak az ideje újra el lesz indítva és a következő versenyző, megkezdi a feladat teljesítését, ő a sor végére kerül.
A feladatok állagának védelme, az egyenlő küzdelem biztosítása: A szakaszon belül minden versenyző adott akadály leküzdésével többször próbálkozhat, szándékos pálya átalakítás tilos. Az eredménytelen próbálkozás után a rendező leállíthatja a feladat teljesítését, a versenyző beleegyezésével, és a feladat pontozása szerint az adott helyen értékeli a versenyző teljesítményét.
A bajnokság pontozása: A futamokon szerzett helyezések az alábbi pontozási rend szerint kerülnek értékelésre:
- 1. hely 25 pont.
- 2. hely 20 pont.
- 3. hely 16 pont.
- 4. hely 13 pont.
- 5. hely 11 pont.
- 6. hely 10 pont.
- 7. hely 9 pont.
- 8. hely 8 pont.
- 9. hely 7 pont.
- 10. hely 6 pont.
- 11. hely 5 pont
- 12. hely 4 pont
- 13. hely 3 pont
- 14. hely 2 pont
- 15. hely 1 pont
A bajnokság 9 futamból áll. Kategória győztes az a résztvevő, aki a számára értékelt 5 futamon a legtöbb pontot érte el. Minimális teljesítés 60%. Holtverseny esetén az egymás elleni eredmények számítanak. Helyszínenként és kategóriánként az első három helyezett serleget kapnak.